Inspiráció

LeInterjú – Ongjerth Dániel

By dora


Ki jellemzett a legtalálóbban Téged eddig és mit mondott rólad?
Szerencsére nem szoktak gyakran jellemezni… :)

Mi akartál lenni kiskorodban?
Festő vagy szakács.

A Fogasház és a Toldi összeforrt a neveddel. Hogyan kezdődött, miért kezdett érdekelni a gasztró, a vendéglátás és a kultúra összefonódása?
Ez az egész még 2005-ben kezdődött, amikor megnyílt a Tűzraktár a Tűzoltó utcában. Bementem a helyre és rögtön tudtam, hogy ezt akarom csinálni, úgyhogy másnap jelentkeztem önkéntesnek, aztán, miután októberben bezárt a hely, folytattuk a munkát Gyevi-Bíró Eszterrel, Etienne Saminnal, és hívtam néhány barátomat, köztük Nádas Patrikot, akivel aztán pár év múlva a Fogasházat nyitottuk. Engem igazából a Fogasban nem annyira a gasztronómia és a vendéglátás, vagy az egyes művészeti ágak érdekeltek, hanem az egész: olyan volt, mint egy kirakós játék. Hogyan tudunk egy térben, egy kiürült épületben egy attitűdöt, egy világszemléletet megjeleníteni, ahol az emberek különböző háttérrel és érdeklődési körrel találhatnak közös nevezőre, kezdhetnek beszélgetni, inkább arra figyelnek ami összeköt ahelyett, ami szétválaszt. Sokféle funkció, sokféle lehetőség, sokféle ember. A vendéglátás két okból került a képbe: egyrészt kellett egy hely, ahol az emberek leülhetnek, beszélgethetnek, jól érezhetik magukat. Ez napközben a kávézó, este a kocsma és a szórakozóhely. Másrészt persze kellett az anyagi háttér, ami biztosítja a megélhetést és függetlenséget, nagyon gyorsan. A Fogasház abban volt új, hogy nem a kocsmában csináltunk kultúrát, de nem is kultúrházban büfét, hanem szerves egységgé próbáltuk gyúrni a két funkciót. Fontos volt, hogy a délutáni, az esti és az éjszakai programok átjárhatóak legyenek, de az is, hogy mindenben a lehető legjobb minőséget tudjuk hozni, az adott technikai és pénzügyi lehetőségeink között. Egy jó helyet akartunk csinálni és ez szerintem sikerült is. A Toldi kicsit más volt. Ott a feladat a hely felfuttatása volt, de ebből én aztán viszonylag hamar kiszálltam, és a munka nagyját inkább Prokaj Ádám és Csete Gábor vitte véghez.

Milyen projektedre vagy a legbüszkébb?
A fogasházas évek nagyon jók voltak, de a 2011 óta futó non-profit munkát is nagyon élvezem az Eleven Blokk Alapítvánnyal, a XI. kerületben. Itt évek óta kihasználatlan üzlethelyiségeket töltünk meg élettel: nagyon jó feltételekkel tudunk műtermet biztosítani nagyjából 700 négyzetméteren, kb. 30 képző- és iparművésznek. Ebben a projektben rengeteg potenciál van, az urbanisztikai kutatástól és városmarketingtől kezdve egy közösségi hely létrehozásán át, a programszervezésig sokféle irányba lehet indulni, ami nagyon érdekessé teszi a munkát. Az Inda Galériában csak nem rég kezdtem dolgozni, de nagyon élvezem ezt is. A munkához szinte minden tudás szükséges, amit eddig megszereztem. Abban bízom, hogy pár év múlva már nagyon büszke lehetek az eredményeinkre.

Több évig éltél Berlinben. Mi hiányzott legjobban Budapestből és mi az, amit kint láttál, de bárcsak itthon is lenne?
A családon és barátokon kívül, nagyon furcsa volt egy idő után, hogy Berlin földrajzi fekvésének köszönhetően ott teljesen mások a fények. Nagyon hiányzott a magyarországi napsütés és a színek. Aztán, csak amikor visszaköltöztem, vettem észre, hogy mennyire szeretem, hogy Budapest, Berlinnel ellentétben, gyönyörű város. Ami Budapesten néha hiányzik, az a fantázia, az átgondoltság, a trendekkel szemben. A vendéglátó helyeken lehet például érezni, hogy megcsinálják ugyanazt századszorra, hogy pénzt keressenek vele, ahelyett, hogy kitalálnák, hogy mit és miért szeretnének csinálni, és azt hoznák létre. Egy barátom mondta, hogy itthon az iskola a rendszerbe való beilleszkedésre készít fel, nem pedig az önálló, kreatív gondolkodásra. Persze ez az utóbbi a német rendszernek sem mindig a sajátja.

Hogyan kezdődik egy napod?
Általában kávéval, 6-7-8 óra között.

Mi az a meglepő dolog, amit senki sem gondolna rólad?
Azt hiszem, hogy kevesen tudják, hogy ‘99 óta foglalkozom harcművészettel, ezen belül az utóbbi 6-8 évben a fullkontakt irányzatokkal. Azok, akik máshonnan ismernek, nehezen tudják hová rakni ezt az információt, azok, akikkel edzésre járok, nem tudnak mit kezdeni azzal, hogy van egy békés, civil életem is.

Buda vagy Pest?
Budapest.

Édes vagy sós?
Minden.

Kávé vagy tea?
Presszókávé, és nagyon jó tea.

Mit hagytál abba épp, hogy ezekre a kérdésekre válaszolj?
Bolognában vagyok egy kortárs művészeti vásáron, az Arte Fierán, Czene Márta munkáit állítjuk ki. Ma installáltunk, épp a vacsora és a további tervezés között vagyunk.

Jelenleg a Király utcai INDA Galériát vezeted, mesélj nekünk valami érdekeset a helyről…valamit, amit kevesen tudnak!
Az Inda egy igazi gyöngyszem, nagy terekkel és kiváló művészekkel. Azt hiszem, hogy bár a szakmát bejárta a hír, de szélesebb körben nem terjedt el, hogy tavaly beválasztották a világ 500 legjobb galériája közé, ami nagyon nagy dolog.

Épp a Will I be happy? című kiállítás látható nálatok. Te mitől lennél boldog 2016-ban?
Én boldog vagyok. :)